udvardy frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990-2006
 

találatszám: 1 találat lapozás: 1-1

Névmutató: Cs. Bíró Attila

2000. március 27.

A tíz éve Marosvásárhelyen történtekről Karácsony Zsigmond, a marosvásárhelyi Népújság fotóriportere megdöbbentő képsorokat mutatott be a Bernády-ház kiállítótermében Egy pogromkísérlet kórképe. Marosvásárhely, 1990. március címmel. A rendezvénysorozat, amelynek része volt a kiállítás megnyitója is, a Magyar Újságírók Romániai Egyesülete (MÚRE) által szervezett Sajtó az első vonalban címet viselte. A MÚRE-rendezvény nyitányaként Gáspár Sándor, az egyesület ügyvezető elnöke Távolságtartás és azonosulás címmel tartotta vitaindítóját, feltéve benne a kérdést, hogy hol a határ a közösségi azonosulás és a tisztázás között. Az esten Schnedarek Ervin eddig be nem mutatott képsorokat vetített a véres eseményekről. /Sarány István: Az első vonalban. = Hargita Népe (Csíkszereda), márc. 27./ A Sajtó az első vonalban című MÚRE-szemináriumon Mózes Edith kiemelte, hogy 1990 márciusában a helyi magyar sajtó a helyén volt, teljesítette kötelességét. Ideje lenne szakszerűen elemezni, hogy az egyes kiadványoknak milyen szerepe volt az események előkészítésében, lebonyolításában. Cs. Bíró Attila, az ELTE tanára, a Magyar Távirati Iroda vezetőségi tagja kifejtette, hogy az anyaországban a sajtó szabad. Márványi Péter, a Kossuth Rádió Erdélybe kiküldött munkatársa pedig azt állította, hogy Magyarországon veszélyben van a sajtószabadság. Bemutatták Simon Judit nagyváradi újságíró, a Krónika munkatársának könyvét, címe: Városkép románokkal és magyarokkal. A könyv objektivitását, higgadtságát méltatták. Az események óta most először került olyan kötet az olvasó elé, amelyben mind a magyar, mind a román résztvevők megszólalnak. A Nyílt Társadalom támogatásával kiadott könyv román változata hamarosan szintén megjelenik. /Sajtó az első vonalban. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), márc. 30./


lapozás: 1-1




(c) Erdélyi Magyar Adatbank 1999-2024
Impresszum | Médiaajánlat | Adatvédelmi záradék